FUNtasztikus Tudomány

Hisszük, hogy a tudomány szerethető, érthető, a mindennapi életünk része.

Küldetésünk, hogy nap, mint nap egyedülálló és inspiráló módon mutassuk be ezt kicsiknek - nagyoknak egyaránt.

Céges együttműködések
Szülőknek
Karrierlehetőségek

ÍGY TÁMOGATJUK CÉGED FEJLŐDÉSÉT, LÁTHATÓSÁGÁT...

FUNTASZTIKUS SZÜLŐK KÖZÖSSÉGE

Egy szerető és bátorító közösséget építünk, ahol szakemberek értékes tudással, a szülők pedig egymás támogatásával segítik, hogy gyermekeik boldogabb, sikeresebb és az életre felkészültebb felnőttekké váljanak.

Jól hangzik, szeretnék többet tudni!
Cégként szeretnék részese lenni!
Szakemberként szeretnék csatlakozni hozzátok!
Nagyköveti program

FUNTASZTIKUS TUDOMÁNY ALAPÍTÓ

 
Molnár Janka Sára, fizikus, tudománykommunikátor; Smartfluenszer; TEDx Liberty Bridge Women előadó, az HBO Max: A Híd reality c. sorozat  győztese, a Jövőálló Akadémia: DiSPUTA c. sorozatában a Megoldók csapatának csapatvezetője.
 
2019-ben végzett az ELTE fizika szakán, ahol elnyerte az ELTE Természettudományi Karának egyik legrangosabb díját, a Kar Kiváló Hallgatója díjat. Gimnazista kora óta szíve csücske a tudomány népszerűsítése, az elmúlt évek során számos tudománynépszerűsítő csoportot vezetett, tudományos workshopokat, nyári táborokat, kutatóintézet látogatásokat (pl. CERN-be) szervezett, 2024-ben alapította meg a FUNtasztikus Tudomány Kft-t. Célja a fiatalok számára bemutatni, hogy a tudomány szexi, szerethető, érthető, a mindennapi életük része. Tudománykommunikációs TikTok csatornáját már több, mint 100.000 követik. 
 
Tudománykommunikációs munkásságát 2023-ban a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, munkásságával elnyerte az év Juhari Zsuzsanna blog- díját, 2024-ben a Creator Awards 10 tagú szakmai zsűrije a Rising Star kategória győztesének választotta.
 
Szeretnék többet olvasni Janka munkásságáról

HISSZÜK ÉS TUDJUK, HOGY

Közös a célunk?

Szívesen működnél együtt?

Találjunk közös pontokat, alkossunk valami igazán nagyszerűt!

Vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi formon, hétköznap 24, hétvégén 48 órán belül válaszolunk! 

Kapcsolatfelvétel

Ne aggódj: nem fogunk sem hírlevelet, sem spamet küldeni